Kép

Blogdíj

A FarkasSzem tudományos ismeretterjesztő blog még épp csak 5 hónapos, ám nagy örömömre szolgál, hogy a Juhari Zsuzsanna – az Élet és Tudomány munkatársa – emlékére létrehozott tudománynépszerűsítő blogpályázaton a szakértő zsűri különdíjjal, elismerő oklevéllel méltatta. A Juhari Zsuzsanna-díjat a Ritkán Látható Történelem blog, a Tudományos Újságírók Klubjának különdíját pedig Molnár V. Attila kutatói blogja kapta. A szakmai zsűri elismerő oklevéllel díjazta a Dunai Szigetek blogot, a Szabadtüdős Természetbúvár blogot, a Passport blogot, a Contrapasso blogot és Kugi blogját is.

Néha óriási szakadék van a két oldal: a tudományok képviselői és a befogadók között. Épp ezért nagy szükség van olyan emberekre, akik mindkét oldalt megértik és hidat tudnak képezni köztük. Akár egy bloggal.

Elismerő oklevél

Kép

Fulladozó óceánok

A vízben oldott oxigén a vízi életközösségek szempontjából alapvető fontosságú, hiszen a légzési folyamatokhoz és a szerves anyagok oxidatív lebontásához egyaránt nélkülözhetetlen. Mennyiségét azonban több tényező is befolyásolja, melyek között említhetjük például a földrajzi fekvést, a klímát, a medermélységet, a víz oldott sótartalmát és a vízi élőlények életfolyamatait is. Az óceánok oldott oxigén tartalma szintén dinamikusan változik, méghozzá a klíma változásával szoros összefüggésben: míg a hidegebb víz több oxigént képes megkötni, a meleg kevesebbet. Ezen összefüggések ismeretében a kutatók már jó ideje előrevetítették, hogy az óceánok vízhőmérsékletének emelkedésével együtt jár majd az oldott oxigén mennyiségének csökkenése is. Egy hosszú távú felmérés azonban most aggasztó eredményt hozott: a csökkenés üteme ugyanis a valóságban kétszer-háromszor gyorsabb, mint azt a természetes folyamatok alapján várni lehetett. Bár időnként tapasztaltak biztató ingadozásokat, a mérések szerint az óceánok oldott oxigén szintje már több mint 20 éve csökkenő tendenciát mutat, mely a 2000-es évek közepétől még nyilvánvalóbbá vált. A nyugtalanító változások az óceánok keleti medencéiben, a trópusi területeken és a Csendes-óceán északi medencéjében a legszembetűnőbbek.

Mindez igen ártalmas az óceáni életközösségre, amit mi sem érzékeltet „jobban”, minthogy egyre gyakrabban fordulnak elő olyan oxigénhiányos események, melyek során halak, rákok és más óceáni szervezetek populációi pusztulnak el vagy kénytelenek oxigénben dúsabb vizeket keresni. A kutatók szerint a gyors csökkenést a felszíni vizek melegedése, a sarki jég olvadása és az eltérő oxigéntartalmú rétegek elkeveredésében bekövetkező változások együttesen idézhetik elő. Az oxigéndús felső rétegnek eredetileg az óceáni áramlatok révén kellene összekeverednie az oxigénben eredendően szegényebb mélyebb rétegekkel, ám a rétegek közti növekvő hőmérsékletkülönbség miatt ez a keveredés egyre nehezebben valósul meg. Az óceánok jövőjét tehát igen komplex folyamatok irányítják, melyek eredője veszélyes vizekre vihet.

Ito et al. (2017) Upper Ocean O2 trends: 1958-2015. Geophysical Research Letters 44: doi:10.1002/2017GL073613.

Még több érdekesség az Élet és Tudomány 2017/22. számában megjelent cikkemben olvasható.

Kép

Ellenségem ellensége a barátom

Az óceán felső, fényes zónájában élőkre számos veszély leselkedik. Olyan eset is ismeretes, ahol a magát veszélyben érző prédaállat azért kezd el világítani, hogy a helyszínre csábítsa ellensége ellenségét. Ezt a fortélyt alkalmazzák például a páncélos ostorosok, amik a rájuk vadászó rákok elől kis méretük folytán képtelenek lennének gyorsan elmenekülni, így inkább felkeltik a rákok ragadozóinak figyelmét. Kék vagy zöld felfénylésüket már a vizet ért legkisebb mechanikai zavar – például egy hajó elhaladása, vagy egy kő vízbe csapódása – is kiváltja, ami pedig nagy tömegű jelenlétük esetén megragadó látvány. A Két óceán között című könyvük szerint Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund cseh világutazókat is ez a jelenség kápráztathatta el a Panamai-öböl térségében, amikor „a bárka farától a zöldesen csillogó gyöngyök hosszú füzére libbent el káprázatosan ragyogva” és „az óceán végtelen tükrét újra meg újra zöldes hullámsörték söpörték végig”.

Fotó: Sander van der Wel
Kép

Tejes tenger hullámain

Kétszáznál is több forrás tesz említést egy igen különös indiai-óceáni térségről, ahol „fehéres ragyogás észlelhető a horizonton”, azon áthaladva pedig a „tejfehér tenger teljesen körülveszi a hajót”. A rejtélyről Jules Verne is írt Nemo kapitány című művében, aki szerint a „tenger fehér színe milliárdnyi ázalékállatka jelenlététől ered”, amik „néha mérföldekre terjedő darabon tapadnak egymáshoz”. A tejes tenger története egészen a közelmúltig csupán legendaszámba ment, mivel úgy gondolták, hogy a jelenséghez szükséges baktériumkoncentráció természetes körülmények között nem állhat elő a vizekben. 2005-ben azonban Steven Miller és munkatársai hozzájutottak néhány műholdképhez, amit éppen azon az 1995-ös éjszakán készítettek, amikor a Lima brit kereskedelmi hajó naplója szerint látszott a lenyűgöző jelenség. Nagy meglepetésükre a megadott koordinátáknál megtalálták a fénykibocsátó Vibrio harvey baktériumok által megfestett, mintegy 15 ezer km2-nyi tejes tengert. A titokra tehát fény derült, a jelenség pontos hátterének és esetleges környezeti hatásainak megértéséhez azonban további kutatások szükségesek.

Miller et al. (2005) Detection of a bioluminescent milky sea from space. PNAS 102 (40) 14181-14184.
Kép

Világító herkentyűk seregszemlén

Úttörő módon, távolról üzemeltethető tengeralattjáró robotokkal mérték fel az óceánokban élő biolumineszcens, azaz világító élőlények típusait és mennyiségét, a felszíntől egészen 3900 méter mélységig. A kutatók 1999 és 2016 között összesen 240 merülésről készítettek felvételeket a Monterey-öböl térségében, melyeken 350 ezer 1 centiméternél nagyobb állatot azonosítottak. Az eredményeken ők maguk is meglepődtek: a világító és nem világító fajok aránya ugyanis minden mélységben nagyon hasonló volt. A különféle mélységekben tapasztalható fényért ugyanakkor eltérő állatcsoportok feleltek: a felszíntől 1500 méter mélységig főként medúzák és bordásmedúzák, 1500 és 2250 méter között gyűrűsférgek, 2250 méter alatt pedig az ebihalhoz hasonló farkos zsákállatok világítottak. Az olykor bizarr külsejű lények saját fénykibocsátó szervük vagy a velük szimbiózisban élő világító baktériumok révén világítanak, fényük azonban a ragadozók megtévesztésétől a prédaállat becsalogatásáig igen különböző célokat szolgál. A kutatók eredményeik kapcsán arra is rávilágítottak, hogy mivel az óceánok a Föld legnagyobb élőhelyének számítanak, a biolumineszcencia képessége minden bizonnyal bolygónk élővilágának egyik legfontosabb tulajdonsága lehet.

Martini & Haddock (2017) Quantification of bioluminescence from the surface to the deep sea demonstrates its predominance as an ecological trait. Scientific Reports 7 article no. 45750.

Még több érdekesség az Élet és Tudomány 2017/20. számában megjelent cikkemben olvasható.

Kép

Kén(y)es ügyek a Himalájában

A meredek csúcsokkal és elhagyatott völgyekkel szabdalt Himalája vidékére valószínűleg sokan tekintenek úgy, mint a még érintetlen természet egyik utolsó szeletére. Egy új tanulmány azonban most itt is tetten érte a dízelautók használatából eredő emberi hatást. A kutatók az átlagosan 4 ezer méteres tengerszint feletti magasságban kanyargó indiai Manali-Leh út mentén négy helyszínen vettek talajmintákat, melyekben kén, szerves szennyezők, policiklusos aromás szénhidrogének és tíz különböző nehézfém nyomait keresték. Bár utóbbiakat csak kis mennyiségben találták meg a vizsgált talajokban, az út mellől vett minták kéntartalma olyan kiugró volt (490-2033 ppm), hogy egyes esetekben a valaha mért legmagasabb értékeket is megdöntötte. Míg a policiklusos aromás szénhidrogének a helyi lakók által égetett fa és marhatrágya révén jutottak a környezetbe, a talajminták megdöbbentő kéntartalmáért az olcsó, ám kénben jóval gazdagabb indiai dízel üzemanyagot használó évi 50 ezer itt elhaladó jármű tehető felelőssé.

Dasgupta et al. (2017) Organic and Inorganic Pollutant Concentrations Suggest Anthropogenic Contamination of Soils Along the Manali-Leh Highway, Northwestern Himalaya, India. Archives of Environmental Contamination and Toxicology 72 (4) 505-518.
Kép

Ostoros kórokozók blokkolása

Innovatív módszerrel lépnének fel a kutatók az álomkór, a fekélyekkel járó leismaniasis és a szívproblémákat is okozó Chagas-kór terjedése ellen, melyek emberek millióit érintik világszerte. A betegségeket egysejtű élősködők okozzák, melyek különböző vérszívók csípése által kerülnek az emberi véráramba. Az álomkór például a cecelégy nyála által továbbított Trypanosoma brucei, a Chagas-kór pedig a vérszívó rablópoloska csípés helyéhez ürített székletével terjedő T. cruzi ostoros parazitákhoz köthető. A T. brucei paraziták kezdetben 2-3 héten át a rovarok bélrendszerében élnek, később pedig a nyálmirigyekbe vándorolnak át, ahonnan a következő csípéskor már közvetlenül az emberi szervezetbe juthatnak. A cecelégy testében való vándorlás azonban veszélyekkel terhes számukra, hiszen át kell haladniuk például a bélrendszer fizikai határain vagy ellen kell állniuk az emésztőenzimeknek. Azt már korábban felfedezték, hogy a paraziták ezt az utat nem egyedül, hanem csoportosan teszik meg, azt azonban mostanáig homály fedte, hogy mozgásukat vajon hogyan képesek összehangolni?

A legújabb kutatások szerint az egyedek közti kommunikációt jelzőhólyagocskák (exoszómák) segítik, amiket veszély esetén maguk a paraziták választanak ki. Ezek megjelenése megzavarja és megakasztja a szomszédos élősködők addig akadály nélkül folyó vándorlását is, mintha a „felderítők” azt üzennék utánuk érkező társaiknak: maradjatok távol! Az eredmények azt sugallják, hogy ez a fajta „parazitacsevej” távol tartja az életerős egyedeket a sérültektől, és nem utolsó sorban a kedvezőtlen környezeti hatásoktól is. Az eredmények a bábeli esetre emlékeztetnek: ha sikerülne kikapcsolni a paraziták közti kommunikációs rendszert, az olyan új gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet, melyek a kezelésben és a pusztító betegségek terjedésének megelőzésében egyaránt segíthetnek.

Eliaz et al. (2017) Exosome secretion affects social motility in Trypanosoma brucei. PLOS Pathogens 13 (3) article. no. e1006245. (Kép: Fig. 8. Hősokkra kiválasztott jelzőhólyagocskák)

Még több érdekesség az Élet és Tudomány 2017/17. számában megjelent cikkemben olvasható.