Kép

Ezek a népek már eltűntek a klíma miatt

Van, aki már átélte, ami most ránk vár: a grönlandi vikingek és a monumentális templomaikról híres maják egyaránt kaptak hideget, meleget. Ezek a klímaingadozások akarva-akaratlanul mindig magukkal hoztak valamilyen életvitelbeli változást is: ám ami egyiküknek jólétet, az a másiknak hanyatlást hozott. De vajon javunkra tudjuk fordítani az egykori közösségek döntéseinek tanulságait a jelenlegi égető helyzetben? Érdemes egyáltalán párhuzamot keresni a múlt és jelen között? Ha már a túlélésünk forog kockán, legalább tegyünk egy kísérletet.

Mikor korosztályom sorozatkedvelői meghallják a viking szót, talán megjelennek előtte Ragnar Lothbrok baltás harcosai a Vikingek című népszerű tévésorozatból. Az északiak ősei igazán rászolgáltak óskandináv nevükre: a víkingar névvel illetett rajtaütők ugyanis 793-tól kezdve kényük-kedvük szerint mészárolták le és fosztották ki először az angol, majd a francia partvidék lakóit. Nem minden közösség volt azonban a portyák híve, néhány északi szerzet főként azért hajózott el a skandináv őshazából, hogy új földeket találjon és művelhessen meg. Ennélfogva a csipkézett fjordok mentén nevelkedett elsőrendű tengerészek jelentős felfedezéseket is tettek: 820 körül elsőként kötöttek ki a Feröer-szigeteken, majd 861-ben Izlandot, 982-ben pedig Grönlandot is meghódították.

Tölgyből és állati szőrből készített sárkányhajóikkal azért lehettek képesek ilyen emberpróbáló hajózási teljesítményre, mert kirajzásuk épp a 650–880 között kezdődő és 1030–1220-ig tartó középkori klímaoptimum időszakára esett.

Ezt az időszakot az átlagosnál melegebb és szárazabb nyarak, illetve enyhébb telek jellemezték, az úszó sarkvidéki jégtáblák pedig csupán néhány hidegebb évben tűntek fel a szigeteknél. Mindez a sarkkör mentén élő népek számára sohasem tapasztalt lehetőségeket nyitott meg, hiszen több termőterületet lehetett megművelni, a jégmentessé váló vizek pedig növelték a hajózási időszak hosszát. A középkori klímaoptimum jótékony hatásai másutt is érezhetők voltak, melyet például a feljegyzésekben említett különösen bőséges európai termés is tanúsít.

A Sarkkör-menti szigeteken persze még így sem volt az a banánérlelő. Grönlandon például a tenyészidőszak rövidsége miatt szinte egyáltalán nem termett gabona,

a tápanyagokban gazdag gyér növényzet ugyanakkor meglehetősen nagy állatállományt látott el élelemmel. A viking telepesek tehát elsősorban juh-, kecske- és lótenyésztésből éltek. Az eltérő éghajlati adottságok miatt azonban ezeket a tevékenységeket sem tudták mindenhol ugyanúgy végezni, így a virágkorában körülbelül ötezer fős grönlandi társadalmat kölcsönös függőség és belső árucsere jellemezte. Kulcsszerepet kapott a rendszeres vadászat is, hiszen az így megszerzett értékes fókabőrt, jegesmedveprémet és rozmáragyart az európai piacokon létfontosságú élelmiszerekre tudták cserélni. Ez a sokrétűen összekapcsolt gazdaság tehát biztosította a grönlandiak túlélését egy olyan zord környezetben, ahol külön-külön egyik gazdasági ágazat sem lett volna elegendő fennmaradásukhoz. Bővebben…

Reklámok
Kép

Északon bőség, derékon aszály

Míg az északi félteke esetében hosszan sorolhatjuk a középkori klímaoptimum azon jótékony hatásait, mint a gleccserek visszahúzódása és a kiemelkedő terméshozam, a Föld derekának lakói ugyanekkor kedvezőtlen változásokkal szembesültek. A Közép-Amerika térségében pusztító súlyos aszály miatt bukásra volt ítélve az évszázadokon át virágzó maja civilizáció is, amit geológusok és régészek közös vizsgálata bizonyít. A kutatócsoport barlangi kőzetek és cseppkövek vizsgálatával becsülte az elmúlt kétezer évben Belizére hullott csapadék mennyiségét, a faévgyűrűkhöz hasonlóan ugyanis e képződmények is magukban hordozzák az adott terület klímatörténelmét. Miután a kapott csapadékadatokat párhuzamba állították a kőépületekre vésett maja feliratokkal, a száraz időszakok gyakoriságának, illetve a társadalmi nyugtalanság és a háborús események fokozódásának összefüggéseire tudtak következtetni.

Bár a 450–660 közti csapadékos időszak elősegítette a városok felvirágzását, a klasszikus maja korszakban mindvégig kulcskérdés volt a csapadék visszatartásából származó vízkészletek birtoklása a likacsos mészkőben egyébként sebtében elfolyó víz miatt. Figyelemre méltó műszaki megoldásaikkal azonban sokáig megoldották a vízellátást, aminek egyik legnagyszerűbb példája a Tikal városában 2012-ben feltárt gát. A kövekből, kőzúzalékból és földből készült építmény 80 m hosszú, 60 m széles és 10 m magas lehetett, és egykor körülbelül 80 millió liter vizet tárolhatott. A 660 körül kezdődő, több évszázadon át tartó szárazságot azonban jól kiépített gátrendszerükkel sem tudták átvészelni, a mezőgazdaság hanyatlása, a termelő népesség szétszéledése és az uralkodó osztály eltűnése révén pedig a maja kultúra már nem volt ugyanaz többé.

Még több érdekesség “A klímaváltozás és a népek eltűnése” című cikkemben, az Élet és Tudomány 2017/2. számában olvasható.

Kennett et al. (2012) Development and disintegration of Maya political systems in response to climate change. Science 338 788-791
Scarborough et al. (2012) Water and sustainable land use at the ancient tropicalcity of Tikal, Guatemala. PNAS 109 (31) 12408–12413